Jump to content

Összefognak a magyar YouTube-sztárok egy leukémiás kisfiú megmentéséért

2016-11-22 13:43:02

A PlayIT Show felhívására népszerű vloggerek ajánlották fel árverésre kedvenc tárgyaikat, hogy támogassák egy 10 hónapos szegedi kisfiú gyógyulását. Nem ez az első alkalom, hogy Magyarország legnagyobb gamer és IT rendezvényének szervezői bizonyítják társadalmi felelősségvállalásukat, ezúttal a több százezres rajongótáborral rendelkező videósokat és videojátékosokat mozgósították a jó ügy érdekében.

A leukémia egy súlyos fajtáját állapították meg Kálmán Norbertnél, aki 10 hónapos korára már öt megterhelő kezelésen esett át. Norbi mostantól többet lehet majd otthon a szüleivel, viszont ennek feltétele, hogy kialakíthassanak számára egy steril szobát, hiszen a kisfiú immunrendszere még egy ideig védtelen a fertőzésekkel szemben. A szülők sajnos nem rendelkeznek az ehhez szükséges anyagi háttérrel, ezért a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványhoz fordultak segítségért.

A PlayIT szervezői az alapítványon keresztül szeretnék segíteni a családot a steril szoba kialakításában. Ennek érdekében mozgósították a magyar videós társadalmat, arra kérve tagjait, hogy ajánlják fel személyes tárgyaikat egy jótékonysági árverésre, amelyet a november 26-i PlayIT Show keretein belül tartanak, ahová több mint 30.000 látogatót várnak.

A youtuberek nem haboztak segíteni: Pamkutyaék a Wellhello paródiájukba viselt koronát, Goodlike a kedvenc fülesét, Anett és Ancsa a saját festményeiket, BTurbo az egyik kedvenc plüssfiguráját, Viszkok Fruzsi a kutyája sapkáját, a TheVR-os srácok pedig egy LEGO helikoptert ajánlottak fel. Kalapács alá kerül még Nessaj pólója, Unfield lámpája, az OCTV videósok által dedikált gépház, valamint a KD csapat versenyjátékokhoz használt kormánya.

A GameGeek csatorna tagjai tudják, milyen érzés segítségre szorulni, hiszen nemrég egy lakástűz során odaveszett a technikai felszerelésük nagy része. Mégis segítenek, azt a gépházat ajánlják fel az árverésre, amit épségben sikerült kimenteniük a tűzből. Ám ők sem maradnak magukra a bajban: a PlayIT-esek 200.000 Ft-os támogatást adnak át nekik a rendezvényen.

„Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, korábban is számos alkalommal segítettünk már a rászorulókon. Idén elindítottuk a PlayIT Charity nevű kezdeményezést, hogy kibővítsük és rendszeressé tegyük ezt a fajta segítségnyújtást. Terveink szerint mostantól minden rendezvényen szervezünk hasonló akciót, melynek bevételéből alkalmanként más-más szervezetet támogatunk” – mondta Csanda Gergely, a PlayIT tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

 A PlayIT és a Hungexpo Budapesti Vásárközpont a kőbányai Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon tanulóinak is meglepetéssel kedveskedik. Összesen harminc hiperaktív és figyelemzavaros gyereket látnak vendégül a PlayIT-en, akik kipróbálhatják a legújabb számítógépes játékokat és kütyüket, valamint érdekes előadásokat kísérhetnek figyelemmel tucatnyi színpadon. Ráadásként részt vehetnek az esti Video Games Live koncerten is, amelyen a legnépszerűbb videojátékok zenéi szólalnak meg szimfonikus zenekari előadásban. A Video Games Live az első videojáték show turné a világon, öt kontinens 30 országában több mint 300 koncerttel a háta mögött.